Meleg szombati napra esett a zászlószentelési ünnepség, bár kissé fújdogált a nyári szél… – az egyenruhát viselők nagy örömére.

A felújított és a felújítás során átalakított zászló rúdra helyezése nem volt egyszerű, hiszen a felújítás során a hosszútávú vitrines tárolás volt a fő szempont, nem pedig a mindennapos használat. “A cserkész leleményes!” – alapon, kissé szokatlan megoldással, de rúdra került a valóban gyönyörű zászló.

Íme néhány kép ami a felújítás előtt és közben készült:

A zászló a restaurálás különböző fázisaiban:

 

A restaurálási munkákat Vajk Éva textil iparművész-restaurátor készítette.  Nem tudjuk eléggé megköszönni csodálatos munkáját, hiszen számunkra ez nem csak egy darab anyag, annál sokkal többet jelent és jelképez. A képek nem adják vissza élethűen, hogy milyen aprólékos, finom és precíz munkát igényelt mindez, és mennyire szép és méltóságteljes zászlóvá varázsolta azt a szakadozott, toldott-foldott anyagot, amivé az elmúlt 90 év során kopott.

Az ünnepségen Czibulka Gyula, Gyuszi bá szépen összeszedett beszédéből kirajzolódott csapatunk és zászlónk története.  A beszédből álljon itt egy részlet, mely Balogh József kántor-tanító, egykori csapatparancsnok napló részlete az 1929. június 17-ei eseményről:

„A zászlószentelés nagy munka, amelyhez sok helyi ismeret és kellő tapasztalat kell. Sok tekintetben segítségünkre volt Kőhegyi Ferenc úr a legényegylet agilis rendezője.
Zászlónkat a szervezőtestületünk elnöke, Baumgartner György vette. A zászlóanyai tisztségre, az elnök úr gyásza miatt, testvéröccsének nejét, Baumgartner Jánosné Úrasszonyt kértük fel.
A hófehér, liliomos, Szűz Máriás lobogóra „Nagyasszonyunk, hazánk reménye…” jelmondatot hímeztettük.
Minden akarásunk és valóságunk jobbrafordulását az Égi Pátróna anyai jóságára bíztuk.
A cserkészmozgalom hazafias jellegét pedig ezzel a szalagra írt jelmondattal fejeztük ki: „Ifjú szívünkre vár a hon!”
Június hó 17-én a helyi egyesületek impozáns kisérete mellett megindult a legényegyletből a menet, végig a Fő utcán, fel a templomba, az ünnepélyes szent misére és áldásdra.
A prédikáció is erről szólott: „Nagyasszonyunk, hazánk reménye…”
Megható volt Némeht László plébános úr minden szava. Az ifjú cserkész szívek bizonyára meleg dobbanással érezték át a szalag jelmondatát.
Az áldás és a szent mise végeztével a főkijárat előtt felsorakoztak a zászlók, mikor a kapuban megjelent a habfehér új testvérzászló, azt a hódolat jeléül meghajlással fogadták.
A legényegylet dalárdája ezalatt énekszámot adott elő.
Az égbolt felhőiben szintén volt valami az ünneplés iránti részvétből, mert lassú szemergéssel jelentkezett.
„Ahány cseppje esik rája,
Annyi áldás szálljon rája…”
formán elkísérte a menetet vissza a legényegyletbe.”

És így zajlott mindez 2015. június 13-án, képekben:

“Tartsd fel a zászlót, mond ki a jelszót
Mondd ki merészen: „Légy résen!”
Szent akarattal vívj nemes harcot,
Jót tenni mindig állj készen!
Légy résen, légy résen!
Jót tenni mindig állj készen!“

Az ünnepség után

Voltak, akik befértek a cserkész szobába…, és voltak, akik nem.  Ők a torony alatt beszélgettek az udvaron, szemmel tartva a pogácsával rohangáló ifjúságot.

Egy kis nosztalgia…

Egy kis dumaparti…

És a csoportkép

Végezetül, zárszóként egy Wass Albert vers, mely ugyan nem “Üzenet haza“, bár talán egy kicsit mégis az…

Az orgona-bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot sugott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!
Smaragd szívekben felpezsdült az élet.
Csodás remény: valahol újra éled
egy régi álom, csillogó tavasz.

Lelkünkben is
ilyen rügyecske tán a gondolat.
A jég alatt
szellem-páncélzat védi: kőkemény.

Egy forró csókra hirtelen kipattan,
s dalos tavasz lesz: csengő költemény

(Wass Albert: Rügyek)

 

A szentelésről készült fotókat és a csoportképet Tarr Máté fotográfus készítette. Köszönjük!