Dr. Kucsera Ferenc életét a www.kucsera100.com weboldalon olvashatja el. Ez a 2017-es összeállítás még nem tartalmazza a legfrissebb kutatási eredményeket.
2019.

 

 

Dr. KUCSERA FERENCRE EMLÉKEZÜNK

Az idei évforduló alkalmából ismét szeretettel adjuk át gubacs újságunk Kucsera Ferencről szóló számát. A tavalyi év során sokan kerestek meg bennünket a Kucsera Ferencről írtak kapcsán, aminek nagyon örültünk, hiszen ez azt bizonyítja, hogy a vértanúhalált halt káplán élete iránt sokan érdeklődnek, nem merült feledésbe. Fontosnak tartjuk, hogy dr. Kucsera Ferenc példaértékű tettét minden szentendrei megismerje, emlékét minél többen őrizzék. Ezért is folytattuk a kutató munkát az elmúlt év során, és sikerült több új információval is kiegészíteni tavalyi írásunkat.

A fiatal, 27 éves káplán bátorsága, és hősiessége bátran állítható minden mai fiatal elé példaként. Reméljük, írásunkkal ismét hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a róla való megemlékezés méltó legyen dr. Kucsera Ferenc életéhez és vártanúságához.

Kucsera Ferenc 1892. szeptember 23-án született Léván. Édesapja Kucsera Lajos szegény
sorsú lévai asztalosmester, édesanyja a nagyrákói Féja családból származó Féja Mária volt. Házasságukból nyolc gyermek született: Mária, Béla, Gizella, Endre, Lajos, Gyula, Imre és Ferenc. Említést érdemel, hogy édesanyja felmenői évtizedeken keresztül a valamikori lévai csizmadiacéh céhmesterei voltak. Kucsera Ferenc dédnagyapja, Féja István, mint az akkori lévai csizmadiacéh mestere, céhtársaival 1866-ban Szent István- Szobrot állított a lévai kálvárián (ez sajnos a II. világháború után elpusztult) ; Kucsera Ferenc unokatestvére volt Féja Géza, József Attila-díja író.

A kis Ferenc iskolai tanulmányait és a piarista gimnáziumot Léván végezte. Örömmel látták szülei, hogy fiuk mind nagyobb vonzódást érez a papi hivatás iránt, s ebben minden erejükkel támogatták. Így lehetett, hogy érettségije után 1911. júniusában az esztergomi Papnevelő Intézetbe jelentkezett.

Elöljárói a jó eszű fiatalembert csakhamar a bécsi Pázmáneumba küldték. Ennek növendékeként kapott bölcseleti-teológiai képzést, ott szerzett teológiai doktorátust.

Lelkiségében és tudásában felkészülve a papi hivatására 1915. június 21-én az esztergomi bazilikában szentelte pappá Csernoch János bíboros hercegprímás, esztergomi érsek.

1915. nyarán mint újmisés került Kucsera Ferenc első szolgálati helyére, Szentendrére káplánnak. Itt sikerült megszereznie a helyi katolikus közösség rokonszenvét, különösen az iskolai hitoktatás során a gyerekekkel való szeretetteljes foglalkozással, a Katolikus Legényegyletben pedig a fiatalok körében végzett lelkipásztori tevékenységével. De a város nem katolikus lakói előtt is köztiszteletben állt a fiatal segédlelkész.

Aggodalommal látta, hogy az 1910-es években, különösen az 1914-1918 között zajló világháború alatt az országban egyre jobban terjednek a materialista-ateista szellemiségű, egyház- és vallásellenes mozgalmak, ezek képviselői egyre hangosabbak, egyre erőszakosabbak. Fiatal és felnőtt híveit igyekezett ezek visszautasítására, elhárítására felkészíteni; őket hitellenes támadásoktól megvédeni. Bátran megjelentetett a helyi sajtóban ilyen tartalmú cikkeket.

A hívek körében széles körű szeretetet kiérdemlő káplán mélyen átérezve és megélve papi hivatását, minden erejével erősíteni igyekezett hívei hitét az egyház- és hitellenes támadások közepette.

Az I. világháború utáni magyarországi zűrzavarban 1919. március 21-én, Budapesten  kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, megalakult a Forradalmi Kormányzótanács, mely 1 .számú rendeletével bevezette a statáriumot. Az uralomra jutott kommunista vezetők minden eszközzel a katolikus egyház tönkretételére törekedtek. Államosították az egyházi iskolákat, megszüntették a hitoktatást, betiltották a katolikus egyesületeket, és a materialista-ateista ideológia terjesztését tűzték ki célul. Az egyház jogait, a hívek hitét tevékenyen védelmező egyházi személyek és a világi hívők közül sokakat a kommunista hatóságok őrizetbe vettek, megkínoztak, többeket kivégeztek.

1919. március 22-én Szentendrén is erőszakkal félreállították a város vezetőségét, a helyi hatalmat a “munkástanács” (direktórium) vette át. A rendőrség helyett saját párthíveikből felállították a Vörös Gárdát. Ezek a forradalmár rendfenntartók aztán lefogták azokat, akikről azt gondolták, hogy veszélyeztetik eléggé gyenge hatalmukat. Az új hatalom képviselői már aznap éjjel kényszerítették Kada Mihály (Zsolna, 1860- Szentendre, 1925) szentendrei plébánost a templom kulcsainak átadására.

Majd március 24-én házkutatást rendeltek el a szentendrei plébánián és korábbi hitbuzgalmi (az új hatalom megítélése szerint kommunistaellenes) cikkeiért elhurcolták dr. Kucsera Ferenc káplánt is, s másokkal együtt fogságba zárták. A következő nap – vasárnap – nem adtak neki engedélyt, hogy szentmiséjét a plébániatemplomban a reá váró ifjúságnak megtarthassa. Délután a községházára vitték, amely körül nagy tömeg gyűlt össze, s követelték szabadon bocsátását. A rögtönzött “katona- és munkásbíróság” azzal vádolta a káplánt, hogy a kommunisták-szociáldemokraták ellen izgatott. Egy nyilatkozat szöveget tettek eléje, melyet fel kellett volna olvasnia a templomi szószéken a hívek jelenlétében. Ezt ő megtagadta, de azt megígérte, hogy nem fogja kritizálni a hatalomra került pártok politikáját (ezt eddig sem tette, napi politikával addig sem foglalkozott) A tömeg követelésére ekkor feltételesen elengedték. Azonban a következő napokban még több ízben volt házkutatás a plébánián, és dr. Kucsera Ferenc káplántól tárgyakat is vittek el.

A harc nemcsak az egyének, hanem az egyház és az intézmények ellen is folyt. 1919. március 29-én sor került a szentendrei egyházi iskolák államosítására, a zárda erőszakos lefoglalására, a Páli Szent Vincéről nevezett szatmári irgalmas nővérek rendi viseletének betiltására, a vallásoktatás erőszakos beszüntetésére és az egyházi egyletek feloszlatására. Április 11-én a szentendrei Munkástanács háromtagú direktóriumot választott, és felállították a forradalmi törvényszéket, mellyel tovább fokozták a terrort. Május 30-án pedig lefoglalták a szentendrei egyház minden javát (épületek, földek, a templom kegyes alapítványai, pénzforrások). De nemcsak az egyház volt kitéve támadásoknak, a proletárdiktatúra emberei a szentendrei polgárokat ugyanúgy zaklatták. A “Minden a miénk” jelszó alatt zsarolni kezdtek jómódú iparosokat, kereskedőket, elkobozták azok vagyontárgyait. A városban fokozódott az elégedetlenség.

1919. június 24-én délután Budapesten a hadsereg soraiban betelt a pohár. Az Országház előtt a kommün által rendezett nyilvános kivégzés idején ágyúdörgés hangja morajlott végig Budapest felett. Ez a néhány lövés, amely a Hungária körúti Engels laktanya udvaráról származott, jeladás volt a proletárdiktatúra elleni forradalom kezdetére. Az Üllői úti Ludovika Akadémia nemzeti érzelmű tiszt-tanárai és növendékei akcióba léptek. Birtokukba vették az akadémia épületkomplexumát, védelmi céllal tüzelőállásokat létesítettek. A nemzeti színeket viselő ludovikások egy százada megszállta a Mária Terézia téren lévő József-telefonközpontot. A jeladásnak szánt ágyúszóra a dunai flottilla három hajója megindult az óbudai kikötőből a főváros szíve felé. A Pozsony és a Csuka őrnaszád, valamit a Maros monitor magyar nemzeti lobogót vontak fel az árbocaikra, és lassan úsztak a Dunán, hogy egy-egy lövést adjanak le az akkori Hungária – szállóban berendezett Szovjetházra.

A Budapesthez közeli Szentendrére csakhamar eljutott az ellenforradalom híre. 1919. június 24-én este Kada Mihály szentendrei plébános három szentendrei férfi kérésére kiadta a templomtorony kulcsait, s közülük a nyolcgyermekes szentendrei kőművesmester félreverte a harangokat, megadva ezzel a jelt a vörös uralom ellenei felkelésre Szentendrén. Ennek hatására 1919. június 24-én este 11 óra tájban nagy tömeg gyűlt össze a szentendrei főtéren, lefegyverezték a helyi Vörös Gárdát és elzavarták a szentendrei vörös uralom képviselőit, kik a szomszédos községekbe menekültek. A szentendrei Vörös Gárda több tagja a felkelők oldalára állt.

A budapesti ellenforradalmat 1919. június 25-e reggelére már vérbe fojtotta a proletárdiktatúra, habár a Budapest környéki csatározások még három napig folytatódtak.

1919. június 25-én délután egy 17 tagú terrorkülönítmény érkezett Budapestről Szentendrére az ottani ellenforradalom leverésére. A teljhatalmú szentendrei városparancsnok Chudy Ferenc, amúgy 22 éves budapesti pincér lett. Jancsik Károly kerületi vörös parancsnok megbízta Chudyt, hogy Szentendrén a legnagyobb terrorral járjon el. Ő így is tett, hiszen este 8 óra körül a szentendrei főtéren, a szerb templom előtt 28-30 már a budapesti terror-különítmény által letartóztatott személy állt, kiknek neveit egy papírra jegyezték fel.

Itt a főtéren, Ozorai József és Navarra Jenő pomázi járási direktóriumi tagok, valamint Schrötter Aladár, a szentendrei községi direktórium tagja meggyőzték Chudy Ferenc teljhatalmú szentendrei városparancsnokot, hogy dr. Kucsera Ferenc veszélyes ellenforradalmár, s ha valaki, ő biztosan tud a harangok félreveréséről.

Ezt követően Chudy, Ozorai, Schrötter, Navarra és Gáspár a plébánia lakószobájában törtek rá a már éjszakai pihenőjére készülő Kucsera Ferencre, s a félrevert harangok kapcsán vallatták őt, de ő nem adott választ. Ezért Chudy kiadta a parancsot a plébánia előtt várakozó négy terrorkülönítményesnek, hogy vezetése alatt kísérjék dr. Kucsera Ferencet a Duna-parthoz közeli Weresmarthy villába, az ott berendezett szentendrei pártházba, ahová 22:30 körül érkeztek meg.

Itt dr. Kucsera Ferencet a harangozók kiléte felől tovább vallatták, aki továbbra sem mondott egy nevet sem. Chudy és a vallatásnál jelenlévő direktóriumi tagok (Gáspár, Ozorai és Navarra nem voltak jelen) helyeslésével úgy döntött, hogy ki kell végezni a tagadó papot.

Klincsek Iván, aki fogolytársa volt dr. Kucsera Ferencnek a Weresmarthy villában így emlékszik vissza a fiatal káplán utolsó óráira:

“… 1919. évi június hó 25-én éjjel, fél 11 órakor hozták fel a vörösök dr. Kucserát a Weresmarthy villába. Összekulcsolt ezekkel állt hóhérai előtt. Ajka csendesen mozgott, látszott, hogy Istennel társalog. Tekintete a végtelenbe meredt, már élve sem a földön járt lelke. Mikor a pribékek ráordítottak, hogy valljon – mert vallomásával megmentheti életét – , halkan, de öntudatosan ennyit mondott: “Magamról már mindent elmondtam, amit tudok – másokról nem mondok semmit.” Ezek voltak utolsó szavai. Mikor kimondták rá, hogy ki fogják végezni – mindig sápadt arca egy árnyalattal még halványabb lett – , de szemei a petróleumlámpa fényénél egész különösen csillantak meg. Úgy látszik, már a túlvilágot látta. Azután elvitték…”

Majd Chudy Ferenc kijelölte a kivégzőosztag parancsnokát, Darázs István 28 éves vörösőrt, és a négy önként jelentkező vörösőrnek kiadta a parancsot: “Kettő a szívére, kettő a fejére célozzon!”

1919. június 25-én 23:30-kor öten kísérték Kucsera Ferencet a Weresmarthy villától kb. 50 m-re lévő Duna-partra: Darázs István 28 éves géplakatos – a kivégzőosztag parancsnoka, Marinovits Miklós 24 éves szabósegéd, Dudás János 20 éves vasesztergályos, vörösőrök, valamint két ismeretlen vörösőr. Áldozatukat a víz mellett arccal Leányfalu felé állították, s hátulról lőttek rá. Dr. Kucsera Ferenc hanyatt vágódott, de tagjai még mozogtak. Majd Darázs István megállapította, hogy a fiatal káplán még él. Ekkor a kivégzők legfiatalabbja, a húszéves Dudás János lépett hozzá. -” Megadom a büdösnek a kegyelemdöfést” – mondta, és a 27 éves ifjú káplán fejébe lőtt. Chudy Ferenc városparancsnok utasítására dr. Kucsera Ferenc holttestét reggelig a kivégzés helyszínén kellett hagyni, azonban a bátor hívek csoportja virrasztott, zokogott, imádkozott szeretet káplánjuk mellett.

1919. június 26-án a terrorkülönítményesek felrakták dr. Kucsera Ferenc tetemét egy városi kocsira s az alsó temető árkában koporsó nélkül hánytak rá földet. A községi direktórium pedig ezen a napon – tehát utólag – állította ki a halálos ítéletről szóló iratot.
1920. június 27-e reggelére a gyászoló szentendreiek virágaiból virágerdő borította el az elhantolás helyét. Gyorsan terjedt az önkényes kivégzés híre, s Joanovics vármegyei direktóriumi elnök – aki rosszallotta a kivégzést – csakhamar vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Talán ez is lehetett az oka, hogy 1919. június 28-án a kommunista hatóság a szentendreiek kérésére megengedte, hogy Kucsera Ferenc holttestét egyházi szertartással, de teljes csendben az alsó temetőn (egyenlőre csak a temetőkerítés mellett) ásott sírba eltemethessék. Erről az eseményről a halotti anyakönyv 1919. június 28-i bejegyzése a következő:

“Halál neme: lőseb. Haldoklók szentségében nem részesült. Június 26-án terrorcsapat az alsó temető árkában koporsó nélkül elhantolta. 28-án exhumáltatott, és a temetőn ásott sírba beszentelés mellett eltemettetet. A szentelő Sagmüller József apát, esperes, óbudai plébános.”

1919. augusztus 1-jén az antant nyomására a Forradalmi Kormányzótanács lemondott, s ezzel véget ér a kommün 133 napja, mely alatt a forradalmi bíróságok vagy a központi hatalom rendőralakulatai 590 embert végeztek ki Magyarországon. A kommün szentendrei áldozatai dr. Kucsera Ferenc és dr. Weresmarthy Miklós ügyvéd voltak.

Csak a kommün eseményeinek lecsengése után, később tisztázódott, hogy nem a mártírhalált halt fiatal káplán kezelte a templomkulcsot, hanem a plébános. A harangot pedig egy nyolcgyermekes kőműves verte félre, de nem mert jelentkezni, hanem elbujdosott a közeli hegyekbe. Értük áldozta fel önmagát dr. Kucsera Ferenc. Ezek után sajnos csak az emlékezés, de egyben a Kucsera Ferenc emlékezete ápolásának szép feladata maradt a szentendreiekre és az Anyaszentegyházra.

1919. augusztusában a szentendrei polgármester engedélyével gyűjtést indítottak a kivégzés helyén felállítandó kereszt javára, amihez a hercegprímás is hozzájárult.

Csernoch János bíboros hercegprímás 1919. szeptember 11-én kelt főegyházmegyei körlevelében megindult szavakkal emlékezett meg papjáról:

“… a vörös hadsereg katonái ölték meg. Bár életkorára nézve fiatal volt, szilárdsága azonban kiteljesedett: még élete veszélyeztetése árán sem vonakodott védelmezni az egyház jogait. A halált mint Isten ajándékát fogadta.”

Majd 1921. március 23-án dr. Kucsera Ferenc halotti hatósági anyakönyvét polgármesteri rendelet által a következő mondattal egészítették ki: “A nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt.”

Közben megindult a polgári bírósági per a kivégzés ügyében, melyben 1921. május 4-én az alábbi ítélet született: Chudy Ferenc, Ozorai József, Schrötter Aladár mint felbuzdító bűnrészesek – halálra, Navarra Jenő, mint felbujtó bűnrészes – életfogytiglani fegyházra, Dudás János 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, Martinovics Miklós 3 évi fegyházra, 6 havi hivatalvesztésre ítéltetett.”

Szentendre város képviselő testülete és tőle teljesen függetlenül a MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület) Sportegylet Budapesti Főosztály is kezdeményezte a vértanú káplán tiszteletére Szentendre egyik szép terén egy impozáns emlékmű felállítását.

Ennek tervét Harmath Ödön, az udvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola tanára készítette el. Talán a több oldalról elindult, amúgy lelkes kezdeményezések sokasága lehetett az oka, hogy az emlékmű nem készült el, s az 1920-as évek elején csak egy kis fakeresztet állítottak fel dr. Kucsera Ferenc kivégzésének helyén, a Duna-parton, de azon mindig ott lehetett találni az emlékezés és a hála friss virágait.

Mindig volt virág a sírján is, a hívek nem felejtették el értük meghalt fiatal papjukat. Időközben dr. Kucsera Ferenc földi maradványait exhumálták a temető kerítése melletti – 1919. augusztus 28-án kényszerűségből választott- sírból, s a temető közepén, a központi kereszt mellett kapott díszsírhelyet.

1924-ben a Katolikus Legényegylet székházának falán az I. világháború áldozataira és dr. Kucsera Ferenc vártanúságára emlékeztető táblát helyeztek el, s az előtte lévő utca, az addigi Mária Terézia utca, az ő nevét kapta.

1928. június 24-én a Duna-parton, halálának színhelyén impozáns fakeresztet állított a város és az egyházközség, a következő emlékfelirattal: “Itt halt hitéért, honáért és katholikus testvéreiért mártírhalált 1919. június 25-én dr. Kucsera Ferenc róm. kath. segédlelkész.” A nagy kereszt felállításának alkalmával egy nyolcoldalas kisképes emlékfüzetet is kiadtak dr. Kucsera Ferenc életéről, ez egy verset is tartalmazott,melyet annak szerzője, Dósa István szavalt el az avató ünnepségen, s mely e szavakkal zárult:Legyen áldott Kucserának vértanú emléke; A sok szenvedésért, amit e földön kiállott, Uram Isten, add meg neki a mennyei boldogságot.

1928. október 12-én pedig felavatták dr. Kucsera Ferencnek a temetői kereszt melletti sírhelye fölé emelt díszsíremléket, melynek előkészületeiről és felavatásáról a lévai Bars hetilap őszi számai is beszámoltak. A dombormű kialakítású síremlék alkotója Zászlós István szobrász (1895-1976) volt. A síremlék felirata: ” A JÓ PÁSZTOR ÉLETÉT ADJA AZ Ő JUHAIÉRT. – Szt. János X.11″ majd alatta ” Dr. KUCSERA FERENC SZENTENDREI KÁPLÁN, 1892. SZEPT. 23 – 1919. JÚN. 25, MÁRTÍRHALÁLT HALT A KOMMUNIZMUS IDEJÉN”

Ugyancsak 1930-tól hagyománnyá vált, hogy minden esztendőben, dr. Kucsera Ferenc halálának évfordulóján a cserkészek tábortüzet gyújtottak a Duna-parti nagy emlékkereszt közelében.

A II. világháborút követően, az új politikai rendszer érája alatt megkezdődött a tiltás, elhallgattatás és a rombolás időszaka: 1949-ben a dr. Kucsera Ferenc utca nevét Május 1. utcára változtatták, 1950 körül a Duna-parti fakeresztet ismeretlenek eltűntették, mint mondják, a Dunába dobták. A Szentendrei Katolikus Legényegylet épületének faláról is eltávolították az emléktáblát. 1976-ban felszámolásra került az alsó temető és ezzel dr. Kucsera Ferenc és paptestvérei holttestét újra exhumálták és a szentendrei Kálvária téri stációkat körbevevő falon belül helyezték végső nyugalomra. Sírhelye itt nem volt látogatható, a Kálvária téri barokk vaskaput állandóan leláncolva tartották. A vértanú papról tilos volt beszélni!

1980-ban pedig dr. Kucsera Ferenc kivégzésének helyén felállították Farkas Ádám pályázatot nyert művét, a festett betonból készült “Köszöntő szobrot”, hogy köszöntse a városba járművön (autó, hajó) érkezőket. A korabeli művészettörténész szerint “a környezetéből felkiáltójelként kitetsző, megnyújtott csúcsában kifordított villáskulcsforma a modern ember jele a természetben”.

Oldódva a kommunista-szocialista politikai rendszer szorítása, 1989. június 25-én a szentendrei katolikus egyházközösség vértanú-papja halálának 70. évfordulójára emléklapot adott ki, s az emléktáblát visszahelyezték a volt legényegyleti székház falára. Az emléktábla felszentelését Écsy Gábor szentendrei káplán végezte, kiben dr. Kucsera Ferenc emlékének felújítóját is tisztelhetjük. 1992-ben az utca is visszakapta 1949. előtt viselt nevét.

Időközben a szentendrei római katolikus egyházközség a valamikori Duna-parti nagy fa emlék-kereszt helyén – saját költségére – egy új emlékkereszt felállítását tűzte ki célul.

Megbízásukból Szuromi Imre építész készítettel el a tervet, majd Fülöp Judit városi főépítész megkezdte az egyeztetést. A Környezet-, Természet- és Városvédelmi Bizottság, valamint a városi független képzőművészeti zsűri véleményezése után végre kiadták az engedélyt. Az új öntöttvas kereszt – az időközben felállított Köszöntő szobor, valamint árvízvédelmi szempontok miatt- nem kerülhetett az eredeti nagy fakereszt helyére, hanem mintegy kétszáz méterrel feljebb lehetett csak elhelyezni. A város engedélyt kapott arra, hogy a gátat megbontva, a Duna-parton kis tér szerű részt alakíthasson ki, melyre az egyházközség a hőslelkű pap életáldozatának megörökítésére 1993. március 8-án egy öntöttvas emlékkeresztet állított. A kereszt előtt kis fémtábla emlékeztet:  “Itt halt vértanúhalált 1919. júni. 25 – én Dr. Kucsera Ferenc káplán.”

1993. június 27-én aztán a szentendrei ifjú cserkészek és a helybeliek csendes emlékezése keretében került sor az emlékkereszt ünnepélyes felavatására. A megjelentek számára dr. Katona Gyuláné helytörténész idézte fel a “száraz tényeket”, majd Blanckenstein György szentendrei plébános és Écsy Gábor békásmegyeri plébános segédlete mellett dr. Nagy Imre budapesti érseki általános helynök szentelte fel az emlékhelyet. Ezt követően Blanckenstein György plébános koszorút helyezett el a vízhez vezető lépcsőlejáratnál. A szép eseményt egy négy oldalas, ez alkalomból kiadott emlékfüzet is megörökítette.

Dr. Mészáros István “Ismeretlen vértanúk az Esztergomi-Budapesti Főegyházmegye XX. századi történetében” című könyvében így méltatja dr. Kucsera Ferencet:

“Méltán őrzi a szentendrei egyházközség és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Kucsera Ferenc káplán vértanúságának emlékezetét. Mert megmenthette volna életét. Vádlói és bírái előtt megtagadhatta volna múltját, korábbi meggyőződését, négyesztendős hit- és egyházvédő tevékenységét. Elárulhatta volna plébánosát, aki a templomkulcs átadásával lehetővé tette a harangozást; megmondhatta volna a nyolcgyermekes kőművesmesternek a nevét, aki harangozott. De ő nem szólalt meg, hallgatott. Inkább feláldozta önmagát, hogy megmentsen másokat. A fiatal káplán a halált választotta. Nem azért, mert nem szerette az életet, mely még előtte állt, és oly vonzó jövőt kínált számára. Egyéni megfontolt, tudatos és szilárd döntése alapján maga határozott sorsáról: önzetlen, áldozatos lelkű lelkipásztorként az egyház, a hívők védelme, papi hivatásához mindhalálig való hűsége mellett döntött. Ezért ölték meg. Ezért nevezhetjük vértanúnak.”

Németh László néhai szentendrei plébános egykoron így jellemezte dr. Kucsera Ferenc tettét:

“A jó pásztor életét adja juhaiért. Kucsera Ferenc meghalt a magyar családért, a magyar hazája élő sejtjéért. Ezért halála nemcsak hitének, hanem hazafiúi és felebaráti szeretetének is tanúbizonysága.”

Ma a Magyar Katolikus Egyház úgy, mint Mindszenti József hercegprímást, Brenner Jánost, Kaszap Istvánt, Márton Áront és másokat, Kucsera Ferencet is tiszteletre méltó, vértanúi között tiszteli. Az 1995-ben Szőke János boldoggá avatási posztulátor által elindított “Vértanúink – Hitvallóink” című folyóirat, mint a szentté s boldoggá avatások híradója, legyen számunkra az útmutató, hogy ahogy az utóbbi 15 évben hét magyar boldoggal gyarapodott az anyaszentegyház, úgy közös imáink ereje is járuljon hozzá dr. Kucsera Ferenc- egy újabb felvidéki származású vértanú – boldoggá avatásának mielőbbi révbe jutásához.

Dósa István, a fakereszt állításánál elszavalt verse az 1928-ból való,  dr. Sulyok Kálmán által írt nyolc oldalas képes emlékfüzetből:

Megilletődve állok itt s nem tudom, hogy kezdjem,
Mindazt amit érzek, hogy mondjam el a legszebben.
Hogyan lobogtassam az emlékezés zászlaját,
Hogy méltassam a vértanú doktor Kucserát?
Beszélhetünk sokat arról, hogy mily’ szent az emlék,
Ilyen mártír előtt hódolatunk soh’sem elég.
Felszentelt kezében nem forgatott ugyan kardot,
De nagyobb hős volt, mint aki fegyverrel vív harcot.
Gondoljunk csak vissza, álljunk meg egy néhány percet
Idézzük a múlt időket, hogy történt az eset.
…Dühöngött a vörös gazok véres rémuralma:
„Halál arra, akinek nem vörös a jelszava!”.

…És jöttek a véres kezű kegyetlen pribékek,
Szentendre város népének „igazságot” mértek.
Hajszolták az embereket, házról-házra jártak,
S éhes hiéna módjára áldozatra vártak.
Kevés volt az elfogottak, megkínzottak száma,
„Hol és merre van a többi, ki felel meg rája?”.
Ki más, mint Kucsera, a pap, aki sokat mondhat,
Ő is részes, Ő adta ki a templomkulcsokat.

…És vallatták Kucserát, kínozták, összetörték csontját,
Meghalt inkább, de áruló szó nem hagyta el ajkát.
Itt ezen a helyen maradt agyonkínzott teste
Mártírlelke az Istenhez innen szállt a mennybe.
Utolsó szavai most is fülünkbe csengenek:
„Uram bocsáss meg nékik, hisz’ nem tudják, mit tesznek!”.
Ezért szent ez a hely, ez a kis darab terület,
Állítsunk fel tehát ide örök emlékművet.
S mi földi halandók, akik erre járunk évről-évre,
Álljunk meg az emlék előtt s imádkozzunk érte:
„Legyen áldott Kucserának vértanú emléke;
A sok szenvedésért, amit e földön kiállott,
– Uram Isten – add meg neki a mennyei boldogságot…

Dr. Kucsera Ferenc káplán életéről és mártírhaláláról többféle visszaemlékezés is fennmaradt, (a szemétdombra dobták, több csontja is eltörött a vallatás közbeni bántalmazás során, végül kés által vetettek véget életének…stb.) Felvetődhet néhány kérdés bennünk, hogy vajon melyik templom harangját húzták meg, hogy hívták a harangozót, ki volt az a másik két férfi, akinek átadták a kulcsokat, mi történt a bűnösökkel valójában…?

Ezeknek próbáltunk utána járni az elmúlt év során.

A szentendreiek egymás közt akkortájt azt beszélték, hogy Kucsera Ferencet a vallatás során agyonverték. Holttesttét a szemétdombra dobták. (A szemétdomb ott volt, ahol ma a már említett Farkas Ádám szobor áll.) Őrt állítottak a holttest mellé, egy pomázi szerb embert, mert az asszonyok el akarták vinni a holttestet. Éjjel azonban a holttest felnyögött, megmozdult. Az őr nagyon megijedt, s félelemből belelőtt a haldoklóba. Ezt a történetet Kárpáti László cst. mesélte el nekünk, aki 10-12 évesen hallotta mindezt nevelőapjától, Pitzl Józseftől. A történet valódiságára lehet már nem tudunk fényt deríteni. Mégis fontosnak tartjuk minden visszaemlékezés rögzítését az utókor számára.

Bár ez a visszaemlékezés nem teljesen simul bele az eddig ismert történésekbe, de az alábbi két korabeli újságcikk alapján mégis elgondolkodtató. A két újság ugyanazon a napon mégis különbözőképp számol be Chudy Ferenc kihallgatásáról. A történetet itt Chudy Ferenc elmondása alapján ismertetik.

“Útközben a káplánlak mellett haladt el és onnan kiáltást hallott, mire bement. Ott találta Ozorai József, Navarra Jenő, Gáspár József és Schrötter Aladár direktóriumi tagokat, akik a káplánt vallatták. Chudi azzal szakította félbe a vallatást, hogy ennek semmi értelme nincsen, mondják ki az ítéletet és hajtassák végre. Erre a káplánt golyó általi halálra ítélték és átadták Darázs István városparancsnok-helyettesnek, hogy végeztesse ki. A szerencsétlen embert átkísérték a Vörösmarty- villába, a vörös őrséghez, ahol félholtra verték, onnan négy katona kivitte a Duna partra, felállította egy szemétdombra és lelőtte. Miután még élt, Dudás János szentendrei munkás, vörös katona, hozzálépett, puskája csövét halántékára szegezte és agyonlőtte.” (Pesti Hírlap, 1919. október 24.)

“A rendőrség detektívjei tegnap délutáni körútjukon betértek a Rákóczi út 50. szám alatt lévő kávémérésbe és ott egy izgatott külsejű, gyanúsan viselkedő fiatalemberre akadtak, akit igazolásra szólítottak fel. Az igazolásnál kiderült, hogy az illetőnek volt oka tartani a rendőrségtől, mert a gyanús fiatalember Chudi Ferenc volt hadügyi megbízott, akit a rendőrség Kucsera Ferenc szentendrei káplán meggyilkolása miatt már régóta keres. Chudi Ferencet a detektívek előállították a rendőrségre, ahol vallomásában előadta, hogy őt június 26-án (a dátum nem elírás, így szerepel a cikkben- a szerk.) a hadügyi népbiztosság ötven terrorfiúval Szentendrére küldte, hogy az ottani ellenforradalmat leverje. Mikor Chudi a vicinálison terrorlegényeivel a szentendrei állomásra érkezett, nagy tömeg várta a vasútnál, a tömegből kilépett egy ismeretlen fiatalember, aki egy névjegyzéket nyújtott át neki, azok névsorát, akik Szentendrén az ellenforradalomban részt vettek.

Chudi a névsorral a kezében a terrorfiúktól követve lefelé indult a községbe, de ott sok dolga már nem akadt, mert az úton elébe jött a 160 főből álló munkászászlóalj parancsnoka és jelentette neki, hogy az ellenforradalmat a munkások maguk már leverték. Chudi mégis tovább ment és mikor a Vörösmarty-villa közelében lévő paplakhoz ért, onnan nagy lárma hallatszott ki az utcára. Bement a paplakba és ott találta Ozoray József, Navarra Jenő és Schrötter Aladár szentendrei munkásdirektórium-tagokat, akik a káplánt vallatták. Chudi erre – amint vallomásában elmondja – nem hallgatta végig a káplán vallatását, hanem eltávozott és visszautazott Budapestre. Mi történt tovább a paplakban és ki ölte meg a káplánt, arra nézve nem tud vagy nem akar felvilágosítást adni.

Chudi folytatólagos kihallgatása során elmondta, hogy amikor a paplakba

belépett, ott a direktóriumi tagok Kucsera Ferenc káplánt tettleges bántalmazások között vallatták. A szerencsétlen papnak ekkor már a csontjai nagyrészt össze voltak törve. (Ezt egyébként az exhumálás is megállapította.) Amikor Chudi a pap kínlódását látta, kiadta az utasítást:

– Nem kell tovább vallatni, végezni kell vele! … és nyomban utasította a direktóriumot a kivégzés végrehajtására.

A káplánt, aki ekkor már alig tudott vánszorogni, kivitték a Duna partra és ott ledobták egy szemétdombra. A kivégzéshez rendelt terrorcsapat azután Darázs István városparancsnok-helyettes vezetésével négy lövéssel megölte Kucserát. A test azonban még mozgott és ezért Dudás János vörösőr a pap halántékához szorította fegyverét és elsütötte. A lövés szétroncsolta Kucsera fejét. A kiszenvedett áldozatot a direktórium  – dacára annak, hogy Chudi utasítást adott Perjési Sándor és Sulyovszky Sándor direktóriumi tagoknak a temetésre – egy egész napig ott hagyták a szemétdombon. Mikor Chudi másnap megtalálta, személyesen intézkedett az eltemetéséről. Chudi azután Budapestre jött és tett jelentést a forradalmi kormányzótanácsnak az esetről.

Budapestről Erdélyi László politikai nyomozót küldték ki, hogy vizsgálatot tartson. Erdélyi vizsgálata azonban abból állott, hogy egy neki átadott listán összeírt harminc ellenforradalmárt elfogatott és a város piacán megkorbácsoltatott. A rendőrség a bűnügyben szereplő összes bűnösöket letartóztatásba helyezte és átkísérte a pestvidéki ügyészség fogházába.
8 órai újság, 1919. október 24.

“Chudy Ferenc, Ozorai József, Schrötter Aladár halálra, Dudás István 15 évi, Marinovics Miklós 3 évi, Darázs István 13 évi, Navarra Jenő életfogytiglani fegyházra ítéltettek. Marinovics, Dudás és Darázs kivételével Oroszországnak kiadattak.”
Dr. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai

Tehát Chudit, Ozorait és Schröttert, akit halálra ítéltek, Oroszországnak adták ki.
1923-ból két tudósítás, mely szerint Chudi visszaszökött Magyarországra.

“Sopronban elfoglak egy Chudi Ferenc  nevű  Oroszországból visszaszökött kommunistát, aki annak idején terrorista volt és kötéláltali halálra lett ítélve, de az ítéletet nem hajtották végre, mert az Oroszországnak kiadott kommunisták között volt. Chudit Budapestre hozták.”
Friss Újság, 1923. december

“Akit halálraítélt kommunistának néztek.
Nemrég a fővárosi lapok is megírták, hogy a soproni rendőrség elfogta Chudi Ferencet, aki útlevél nélkül lépte át a határt. Chudiról azt állították, hogy a proletárdiktatúra alatt terrorista a volt és emiatt halálra ítélték, de Oroszország a csereakció során kikérte és így Moszkvába került. A letartóztatott Chudi váltig hangoztatta, hogy őt más valakivel tévesztették össze, mert ő sohasem járt Oroszországban és nem követett el bűncselekményt, a soproni rendőrség azonban nem hitt neki és úgy kezelte, mint valami súlyos bűnöst. Most végre — amint értesültünk — megállapították, hogy a Sopronban letartóztatott Chudinak csak a neve azonos azzal a Chudi Ferenccel, akit annak idején kiadtak Oroszországnak, egyébként pedig semmiféle bűncselekményt nem követettel.
Népszava, 1923. december 

Hogy valóban csupán névazonosságról volt-e szó, ma már nehéz eldönteni. Mindenesetre a Népszava politikai irányultságát tekintve, a cikk hagy némi kétséget bennünk a valódi Chudi kilétét illetően.

Kada Mihály plébános három férfinak adta át a templomkulcsokat. Ezek közül egy, a 8 gyermekes kőműves verte félre a harangot. A szentendreiek sokáig őrizték maguk közt a család nevét. – Állnak a korabeli tudósításokban.

Valójában a harangot Valentin János (1872-1923) kőműves mester kondította meg.
(10 gyermek született a családjában, de 9-en nőttek csak fel.) A vörösőrség fosztogatása ellen akart fellépni a helyi lakosság. Megszervezték a felkelést és ennek kezdetére a félrevert harang volt a jeladás. Valentin János elkérte a kulcsokat, amit oda is adtak neki. Hogy pontosan ki adta a kulcsot, arra a visszaemlékező leszármazott már nem emlékezett. Mikor a városi ellenforradalom felülkerekedett, a pomázi vöröskatonák jeleztek Budapestnek, hogy baj van Szentendrén, küldjenek erősítést. Ekkor küldték ki Chudit egy századnyi géppuskával felszerelt vörösőrrel, és innen már ismerjük a történetet.

Valentin János kertjében volt 1919-ben a dalmát zászló szentelés is, a Szamárhegyen, – Zrínyi u. 8. – ami a fentebbi képen is látható. Leszármazottja azt is elmesélte, hogy a helyi tűzoltózenekarban is játszott, amit Kada Mihály plébános vezetett.

Egy korabeli fotó a Keresztelő Szent János Plébániatemplomról, ahol a harangokat félreverve adták meg a jelt a vörös uralom elleni felkelésre.

A templomban ebben az időben egyetlen harang volt csupán, mivel 1917-ben 4 harangot már beszolgáltattunk. Az volt a szokás, hogy egy harangot minden templomban meghagytak. Így az a harangszó, mely nem közvetlenül, de végül dr. Kucsera Ferenc halálához vezetett az 1843-ban átöntött, jelenleg is a templomban lévő Lélekharang volt. A történtek ismeretében szép és egyben megrendítő, hogy Lélekharangunk felirata a következő:

“Domine Jesus suscipe spiritum meum”
vagyis:
“Uram Jézus fogadd be a lelkemet”.

Az ideiglenes fakereszt felállítását azonban nem követte egy végleges emlékmű felállítása. Az 1993-ban “árvízvédelmi okokra” való hivatkozás talán ma már nem állja meg a helyét, hiszen a 37 éve ugyanott álló beton-szobor sem okozott ilyen jellegű problémát.

Cserkészcsapatunk szeretné és támogatná, hogy dr. Kucsera Ferenc mártír halálának közelgő 100. évfordulójára eredeti helyén és vértanúságához méltó emlékmű épüljön. Szép, és dr. Kucsera Ferenc emlékéhez méltó összefogás lenne a város részéről, ha az emlékét ápoló szentendreiek összefogásából megépülne és eredeti helyére kerülne a fotón is látható emlékmű, melyet Harmath Ödön tervezett és amelynek elkészültére már nem kerülhetett sor.

Így ünnepeltek, így emlékeztek meg 1930-ban a vértanú Kucsera Ferencről:

“A kommunisták golyójától vértanúhalált szenvedett Kucsera Ferenc szentendrei katholikus segédlelkésznek vasárnap leplezték le a síremlékét Szentendrén. IIász István tábori püspök a plébániatemplomban ünnepélyes szentmisét pontifikáit. A szentmise után a templom előtti téren megkezdődött a katholikus nap díszgyűlése, amelyet Németh László plébános nyitott meg. Almásy László, a képviselőház elnöke, a katholikus napok lelkeket felemelő fontosságát méltatta. Preszly Elemér, Pest vármegye főispánja, a házasság szentségéről és a családi élet tisztaságának jelentőségéről szólott. Starzsinszky László polgármester beszéde zárta be a díszgyűlést. A gyűlés után a hívek a temetőbe vonultak, ahol Krüger Aladár orsz. képviselő beszéde közben lehullott a lepel Kucsera Ferencnek, a vörös rémuralom vértanújának síremlékéről. A koszorúk elhelyezése után a zenekar a Himnuszt internálta.”
Pesti Hírlap, 1930.

A tábori püspök, a plébános, a képviselőház elnöke, a vármegye főispánja, a polgármester, az országgyűlési képviselő együtt rója le tiszteletét a sírnál. A kép érdekessége még, hogy az eredeti tábla látszik a képen, melyen még olvasható, hogy “mártírhalált halt a kommunizmus idején.” Ma a két márványtáblán kívül sem a síremléken, sem az emlékkeresztnél nem olvasható, hogy ” az ellenforradalom idején, a kommunizmus alatt.”

Müller Péter előadásából és a még emlékező szentendreiek személyes beszámolóiból valamint saját kutatásunk eredményeiből állítottuk össze ezt a számot, hogy dr. Kucsera Ferenc életét és mártírságát minél többen megismerhessék, tisztelete és emléke tovább éljen az emberek szívében és fiatal, 27 éves rövid életét példaképként állítsuk fiataljaink elé. Emlékének gondozása és őrzése mindannyiunk feladata.

Egyéb források:
– Dr. Katona Gyuláné Szentendrey Katalin: A Szentendrei Katolikus Egyház és Plébánia története 1002-1992
– Új Szentendrei Hírlap (2010. november 20.)
– Friss Ujság, 1923. december
– Dr. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai
– Vígh Károly: Vörös Pest vármegye – Pest Megye Múltjából 4. (Budapest, 1979)
– http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=027599
– http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=32285
– Napi Hírek, 1928. június/2
– Kárpáti László, Valentin Antal, Zsigmondi Józsefné adatközlése
– Köszönjük Müller Péter segítségét.