Szentendrei szeptemberi életteli beszámolónk – 2022.

Valóban életteli volt a szeptember, sok programmal, szép idővel, néha esővel, de mindig jó kedvvel, derüvel. Legfőképp pedig nagy reményekkel teli, hogy egy olyan cserkészévet indítottunk útjára a nyár utolsó napjaiban, aminek a kormánykerekét nem tekeri ki a kezünkből semmilyen járvány és egyéb akadály.

Szavak helyett inkább jöjjön sok kép, hogy merre jártunk, mit csináltunk, és hogy milyen jó dolog cserkésznek lenni ebben a világban. Jó munkát, kedves Cserkésztestvérek!

Nyárvégi vezetőségi kirándulás, töltekezés.

A nyár folyamán megújult a csapatpólónk.

Szeptember eleji szülői tájékoztató.

Elindultak az őrsik, megalakultak az új őrsök is.

Amolyan szokásossá váló évindító Csotthon-portya.

Éjszakai mozizás a Csotthonban.

Szeptember elején mindenki egészségtől sugárzott a nyár után. Aztán ez, sajnos, ahogy lenni szokott, változott…

Éjszakai harangőrzés (és az adó-vevő).

Harangszentelés a Péter-Pál templomban szeptember 10-én.

Kucsera Ferenc atyára emlékeztünk szeptember 23-án, melyre az Egyházközség közösségeit és minden hívőt szeretettel vártunk, hogy Ferenc atya boldoggá avatásáért imádkozzunk. Az imádságot, rózsafüzért Kívés Zoltán diakónus vezette.

A megemlékezés után – Pio atya emléknapján – szentmisén vettünk részt, ahol Ferenc atyáról is megemlékeztünk. A szentmisét Lakatos Bence atya mutatta be.

Péntek este, 23-án, a szentmise után már sötétben mentünk haza, és másnap reggel már indult a vonatunk a Balatonra. A portya 3 naposra volt tervezve, péntek esti utazással, de mivel idén erre a napra esett Ferenc atya születésnapja, így a portyából engedtünk el egy napot.
Úgy gondoljuk, hogy az életben sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy fontos döntéseket kell meghoznunk, és a cserkész életforma pontosan erről szól: tudjunk döntést hozni, hogy mi fontos az életünkben. Ha ezeket a döntéseinket az üdvösségünk szempontjából nézve hozzuk meg, máris egyértelművé válik, hogy mi az, ami valóban fontos, és mi az, ami kevésbé ebben az életben, amit itt töltünk. Ebben a szellemben igyekszünk a ránkbízottakat is vezetni, és ezt a gondolkodásmódot, életformát megmutatni a számukra.

Így aztán, profánul fogalmazva, a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt. A jutalmunk pedig az egész heti hideg, esős napok után egy csodaszép, meleg, napsütéses szombat lett. Hálásak vagyunk érte.