1925 – 1989 – 2019.

Csapatunk ebben a cserkészévben ünnepli fennállásának 95., és az 1989-es újraalakulásának 30. évfordulóját.

Az idei cserkészévünk mottójának Jézus szavait választottuk:
“Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”
Hiszen szeretet és összetartás nélkül ma nem nem lennénk itt, és nem ünnepelhetnénk ezt a két kerek dátumot együtt.

Az idei évet nagy lendülettel kezdtük, néhány kép az elmúlt napokból.

A Pockok évindító kirándulására a nyár utolsó, forró hétvégéjén került sor. Jól jött a patak parton a hűsölés.

20190831_110706

 

20190831_094926

 

20190831_120313

 

20190831_120914

 

20190831_115037

 

A Hiúz őrs Gödöllőn járt. Felkerestük a Cserkész Múzeumot, majd a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikát. A templomban már készülődtek a másnapi nagybúcsúra és mivel egy csoportot vártak, beengedtek minket az altemplomba is. Itt ért bennünket a déli harangszó. Az Úrangyalát közösen mondtuk el, majd utána mindenki csendben imádkozott. Megnézhettük Pió atya ereklyéjét, majd felmentünk a Bazilikába.
A nap utolsó állomása gróf Teleki Pál sírjának felkeresése volt, hogy leróhassuk tiszteletünket az első magyar főcserkész előtt, és megemlékezzünk csapatunk 30 éves újjáalakulásáról.  Röviden felelevenítettük az életét és megkoszorúztuk a sírját.

20190907_103530

Cserkész kiállítás

20190907_105334

Iskola, mindenhol iskola… ilyen ez a szeptember.

20190907_104811

Egy kis viccelődés a Cserkész kiállításon

 

20190907_105633

Amikor az őrsöd rávesz, hogy te is állj be egy fotó erejéig.

 

20190907_122222

Máriabesnyőn.

 

20190907_120204

 

20190907_123918

Gróf Teleki Pál sírjánál.

 

20190907_124735

Csapatunk koszorúja a síron.

 

20190907_125002

Még mosolyogva, de az ingünkön már látszik, hogy esik. Aztán jött a rohanás  a felhőszakadásban.

 

Az Újonc őrsök otthonportyát tartottak. Ennek során lelkiekben készültek a következő évre, együtt imádkoztak azért, hogy lélekben és tudásban megerősödve az év végén cserkészfogadalmat tehessenek.

20190913_180524

Szent György, a cserkészek védőszentje előtt.

 

20190913_195801

Közös, esti vacsora.

 

20190913_194912

 

20190915_133538

 

 

A kcs. rajkirándulásunk úti célja a Pilis-csúcs volt. Gyönyörű szeptemberi időnk volt, csodás kilátásban volt részünk, bár a szárnyas hangyáktól azért eltekintettünk volna (ilyen mennyiségben legalábbis).
Vidám, élményekben gazdag napot töltöttünk el együtt.

20190914_111133

Csalóka kép. Mintha lefelé mennénk a csúcsra. 🙂

20190914_115308

Ezért a zsombolyért ereszkedtünk lejjebb.

20190914_123606

A kilátóban. Wow!

20190914_132621

 

20190914_133054

 

20190914_135059

 

20190914_145533

 

20190914_160015